2014. 08. 11.

Árnyékban nyílik egy út amelyet egy forrás ölel. Kis fákkal, nagy relytéllyel. S fényképezőm kattogása teríti be a kis vidéket. A hely amely befedett engem, mintha kicseréltek volna, s holmi kis bolhából most lett valaki. Éji felhő szállta meg a kis falut, s sündisznó léptei zengtek a kövön. Hegyekkel, völggyel tarkított kis hely amelyben szinte az idő megállt volna nem mint itt a városban. Nagymamám kitörő egészségnek örvend, de a mosolyra görbült szája elmúlt, mikor mi búcsúztunk. De fényképeimet magammal viszem, s benne él a relytélyekkel ölelt faluvég.

 "Ne a fejed vezéreljen utadon, hanem a szíved!"

2014. 08. 05.

Mostanában nagyon oda vagyok a koreai drámákért. Ezért tollamat a kezembe vettem és egy kisebb novellát írtam. Egy festő lányról szól, aki kicsit elhamarkodta egy tettét. Remélem szemügyre veszitek a sorokat a "Cserjés" menüpontban. - Tollam szárnyán repültem haza. Haza ahol tényleg otthon vagyok. A lap amelyben tényleg én vagyok. S hol könnyem betűkké lesz. S hol madár száll, de jég esik. S hol rózsa nyílik, de a szurok ellepi. Hol őz ugrik, de a csapdájában. Hol én állok, de a nyomorúságban. S tigris suhan, de foga látszik. De szívem dobog még is haldoklik...

Nos, holnap kitárom szárnyamat és nekivágok a 3-4 órás útnak. Még mindig ideges vagyok, hiszen tartok egy-két dologtól. A múltkor írtam amikor a nagyszüleim karamboloztak, s kis híján életüket vesztették, ezért most hogy én is autóba teszem a lábamat kicsit megrázó lesz. Hiszen velem is bármi történhet, ezért ha tehetném lakatra zárnám ajtómat örökké, csak hogy ne menjek el. De ezt hanyagolni kell. Mindössze két napra megyek, azaz hétfőn már írok, és ha minden igaz megosztom a fényképeimet. Régen elég sokat fényképeztem a világban amikor még nem voltak lelki problémáim, de azok a képek valahol még porosodnak a gépemben. Most pedig egy friss szellőtől illatozókat szeretnék ide feltenni. Nem vagyok profi, de attól még lehet örülni nekik. Mivel hegyekkel és erdőkkel van ölelve a falu, (az ország határ szélén) illyes fajtákkal gazdagítom a lencsét, de addig is mint a sólyom kőrözök majd a lap felett és ha írtok is, telefonról válaszolni fogok. - Tavirózsa illata kering orrom körül, míg a hattyú szárnyak csapdosnak a víz felszínen. De vidd magaddal az emléket a könyvtáradba, mert talán enélkül úgy szállnak el, mint ékes madarak...

"A kimondott szavakat elmossa az idő, de a leírt mondatokat megőrzi a papír. S tetteidet is ez bírálja!"

2014. 08. 02.

Mintha az élettel teli fenyőtüske szúrná szememet amikor bele vetném magam az írásba. Személyes dolgaimról most nem igen akad mondanivaló, s szívem szomorú ahhoz hogy egy sóhajtással kiadjon minden bűnös-boldog dolgot. Viszont egy mondattal megcsillogtatom lapjaimat. Az egyik rokonunk vadász aki járni szokta szabad idejében a közeli erdőt. Vagy ha éppen nem a puskája van a hóna alatt akkor előveszi a szívét és elárvult gidákat fogad be. Természetesen midőn felnőnek vissza engedi a természetbe. Az a nagy helyzet, hogy még nem láttam őket, hiszen ritka pillanatok egyike ha ellátogatunk hozzá. Édesapám is kedvet szokott kapni ha nyulat, vagy épp fácánt kíván haza hozni, bár én ezeket a fellángolásait inkább a kő mögé varrnám. Tulajdon képen szeretem amikor elfoglalja magát avval amit igazán szeret, de az állati élet kioltásával van a legnagyobb bajom. Gyűlölöm az olyan embereket akik minden útjukban álló négylábút képesek a pokolba küldeni. Bár ebbe nekem bele szólásom nem igen akad. E szép kis városunkat egy szép kis erdő veszi körül. Pár éve bejártam és meg kell mondjam nem láttam még hozzá hasonlót. Attól a rémülettől leszámítva ami a bokorban volt. Nem tudom mi, de arra még emlékszem hogy az unokanővéremmel szinte maratont futhattunk volna akkor. Kis erdő ugyan de az az útja, meg azok a különleges illatok. Szarvast ugyan nem láttam még sétáim során, de bizakodom érte. - Életem peremén sas bukkan fel a bárány felhők ölelésében. Szívem a torkomban dobog, s hal úszkál a patak vizében. Fény kúszik át a fák törzsein, s mint valami tavi tündér megcsillan a vizén. Karomat szorítja már a madár karmai, megpihentette rajtam fáradalmait. Tolla mint egy törékeny drákakő, úgy repül el kezeim körül...

A másik mondandóm pedig félve ugyan, de jövőhéten elutazom mindössze két napra az ország másik végébe. Erdővel és heggyel ölelve. :) A másik nagymamámhoz akit már talán két éve, hogy nem láttam. Ha lesz rá alkalmam el kezdem lefotózni a növényeket, fákat vagy élőlényeket. Nem is olyan messze egy patak folyik, tehát lehetséges ellátogatunk oda is, de ezt még homály fedi. Az igazságot meg vallva gombóccal a torkomban címszó alatt fogok elindulni, hiszen oly rég nem láttam senki ismerőst ott. Konkrétan alig emlékszem szó szerint pár helyre, na de majd felelevenítem kis agy térképemet. :) De a jó hogy nem kell most a problémáimra fülelnem hanem végre gép nélkül kicsit kikapcsolódhatok, mert már bele fáradtam az internet zűrös ügyeibe, ezért egy kicsit távol lenni a legjobb ami csak érhet. Viszont telefonról fel-fel fogok nézni ide, remélhetőleg semmilyen "tarantula" nem fogja bemérgezni lapjaimat...

A minap kicsit foltozgattam a naplómat ezért a "Cserjés" címú részben feltöltöttem egy kicsi kis verset. Ez amolyan "szívből beszélek" sorok, tehát amit már rég óta érzek egy személy iránt, és aki már régóta hiányzik, és a hiánya mardossa egész szívemet...

 "Ha a nagyvárost látod a természetben, el kellene gondolkoznod pár dolgon..." 

2014. 07. 31.

Néha édes megnyugvás naplóm tiszta lapjait kinyitni. Máskor pedig a méregtől csöpögő szívemmel. A hangulatom és a környezetem vezérel utamon, s a tollam végéből is ennek megfelelően folynak ki a betűk. Írásomat oly módon formázom mint friss agyagot a porcelán készítő. Hogy hogy és miként írom le mondani valómat azt csak tőlem függ. Ma a levegőben éreztem, hogy estére valami szörnyű dolog fog történni. Ezért a szememet becsuktam, egy sóhajtással mindent kitöröltem fejemből és szívemből. Mintha csak az életem kerekét is egy sóhajtással tekertem volna vissza január 25-re. Képzeletben. Az ellenség soha sem jó. Soha sem jó ha feltűnik ilyen személy. S bármennyire is próbálnám ezt a gondolatot a szőnyeg alá söpörni, egyszer úgy is felhalmozódik a sok mocsok. Bármennyire is próbálnám ezt szépen felfogni és egy mosollyal tovább hajigálni nem megy. Egyszer tele lesz a pohár. De tudjátok mit! Az ellenség néha hibázik, és lehet hogy azt a hibáját az én malmomra fogja hajtani. 

"Haladj az árral, s ne maradj meg kőnek!"

2014. 07. 28.

Köddé válni oly egyszerű mint lélegzetet venni. Amikor a betűk nem kelnek már életre papírodon, s a levelek már összezsugorodnak, és már az életet is kilehelték magukból. Szürkeség tombol mindenütt, nem boldogságot nyújtó napsütés. Mi lenne ha? Mi lehetne? Esetleg? - szavak előkerülnek. - S ugrándoznak mint hal a vízben. Egy új testet öltenél fel eltűnnél a vak sötétségben. Valami történt életemben. A hír hallatán melegség öntött el, szemem mint a fülesbagoly nagyra nyílt. Nagymamámék hazafelé jövet autó balesetet szenvedtek, kis híján az életükkel fizettek érte. Nem tudom miért sújt evvel minket az ég, miért nem élhetünk végtelen boldogsággal ölelve. Nem tudom...A halál békés. A halál könnyű még is fájdalmas. Fáj ha elveszítünk valakit. Fáj ha rá gondolunk: nem futhatunk, nem nevethetünk, nem sírhatunk. Nem tehetjük ezeket többé. Rá jöttem ha ezekre gondolunk még jobban bele lovagoljuk magunkat, avval talán még közelebb hozhatjuk magunkhoz a bajt. Vagy talán csak én latom így? - a madár szállt volna tovább, de elkapták. Fekete ében szeme bele könnyezett a fájdalomba. Szárnya vitte volna őt tovább a biztonságba. Az erdőbe. A tisztásra: Az Életbe.

Kicsit farkas módjára dühöngött bennem minden érzés, amelyet legszívesebben a holdnak kiabálnék ki. Vajon mi hozta ki belőlem ezt a drámai változást? A mirrortoo egy kedves oldal volt számomra amelyet kedvemre füzögettem ahogy akartam, de elérkeztem egy mérföldkőhöz amely után nem vezetett út. Így létre hoztam a testvérét a naplómnak amelynek bizony új illata van még is olyan mint ha ezer éves lenne. A Fawnrest. A nevet megilletően bizony érdekes variáció lett. A Fawn - angolul őzgida. A Rest a Forestből jött ami az erdőt jelenti. És mivel ezeket össze lehet kötni így megszületett a Fawnrest. Valamilyen mágikus hatást, jó érzést szerettem volna kölcsönözni az új lapoknak amely nem fog megváltozni. Rá jöttem ebbe a kis töredék hónapokban, hogy a fejem, a szemem folyton a kinézeten volt. Kavargott a gyomromban a sok lepke hogy ismét le kell cserélni valami másra, így ezt a kötelet elvágtam. Az íráson legyen a hangsúly. Mától ezt tartom szem elött. Hiszen ha valaki nem olvassa betűimet csak a felszínén jár a lapnak annak semmi értelme,nem lenne. Ezért most egy új út nyílt meg elöttem, remélhetőleg sokáig rajta mászkálhatok. 

Álmodni lehet, de ne abból éljük a képzelt életünket.